Mivel jár a változás?

Mi a legfontosabb?

Az ételben legyen benne minden íz, de minél kevesebb vegyszer. Ételízesítő helyett az alapanyagok ízét használd. Szívvel-lélekkel és kellő mennyiségű alapanyagból készítsd az ételeket. Bátran kombináld az egymással harmonizáló ízű összetevőket.

Hagyjam el teljesen és azonnal amiket megszoktam?

Az ilyen módú változtatás olyan lenne, mintha erőszakot követnél el önmagadon! Ezt kizárólag mazochistáknak merném javasolni. Mindent csak apró lépésekkel, mindig csak egyetlen étkezéssel foglalkozva tegyél.

A húsevést például hagyd azokra a napokra, amikor a hideg, vagy a nehéz fizikai munka miatt feltétlenül szükséged van rá. Amelyik nap bírod a munkád hús nélkül, ne egyél húst. Amikor eszel, a lehetőségekhez képest kerüld a nagyüzemi termelésből származót.

Különösen kerüld a felvágottakat, virslit, kolbászt, szalámit, ami ilyen termelésből származik. Az alapból vegyszeres húshoz még ízfokozókat, állagjavítókat, meg egy csomó oda nem illő anyagot kevernek. Már láttam húst nem látott, mesterségesen előállított, császárszalonnának nevezett tárgyat is.

Az adalékok közül topkedvencem a nátrium glutamát. Szinte minden fűszerkeverékben ott lapul. 10-20 kiló képes rádrakódni sejtekben pangó víztől, melyet ennek a „finom” ízt okozó vegyszernek köszönhetsz. Természetesen ez a vízpangás igen sok kellemetlenség, betegség okozója is. Ami miatt - ha nem figyelsz - rögvest gyógyszereket is szedhetsz. Olyan ügyesen adagolva terjesztették el az élelmiszeripar illetékesei amúgy, hogy van aki azt hiszi, természetes része az ételnek.

A glutamát adalékot mindenképp hagyd el. A fűszersók egyéb összetevőit magad is össze tudod rakni. Ha úgy érzed, hiányzik az ételből a glutamát íze, természetes formában megtalálod a gombákban és a Miso nevű gabonasókban. (Tanfolyamainkon megmutatjuk azt is, hogyan lehet minimális fűszerezéssel maximális ízhatást elérni.)

Tejet, tejterméket szintén mértékkel érdemes fogyasztani. Ennek egyik oka, hogy éghajlatunkon ezek emésztése felnőtt korban már nem az igazi. Ettől lesz, hogy amivel gyerekként nem volt gond, felnőttként bizony megfuttat. Minél jobban közelítjük az Egyenlítőt, annál kevésbé emésztik a felnőttek a tejet, különösen a tehéntejet. Az ezzel kapcsolatos ismeretek hiánya révén lett a jó szándékkal küldött sűrített tej az afrikai vérhasjárvány táptalaja.

A tejtermékek vegyszerezése sem igazán szimpatikus. Közöttük néha a bolti forgalomban is lehet találni – horror áron – valódi sajtot például. Az ilyenekre mindig az van írva: hagyományos érleléssel készült. Az összes többi gyorsérlelő vegyszerekkel. Számomra durva meglepetés volt, mikor egy vendéglőstől azt hallottam: a gyárak mindig annyi sajtot gyártanak, amennyi a megrendelt mennyiség. Három nap alatt készül az ilyen gyorsérlelt sajt...

A kerülendők között első helyezett a fehér liszt, és a fényezett rizs, melyek egyetlen előnye lehet a látványosan fehér szín. Ne gondold, hogy kerülésük csak gluténérzékenyek számára javasolt. Ezekről a növényekről minden olyat leszedtek, ami tápláló lehet. Külön megveheted pl. korpaként, meg hasonló módon mindazt, ami ezekből hiányzik.

Gondolj vissza egy csöppet az elmúlt századokra. Valahogy nem tartom hihetőnek, hogy aki saját learatott búzáját elvitte a malomba megőröltetni, a búzát előbb megcsiszoltatta, majd csak a maradékot vitte haza. Igaz, az ilyen lisztből nem lett cukrászsütemény. Az a „gazdagok” kiváltsága volt. Valahogy megértem, honnan fakad a „szegény gazdagok” fogalom...

A teljes kiőrlésű lisztek, egész gabonák kiváló táplálékaink. Egy teljes kiőrlésű lisztből készült kenyér ízélménynek is kiváló, ráadásul a jóllakáshoz töredék mennyiség is elég. Viszont érdemes elolvasni, mit írtak a kenyérre, mert a teljes kiőrlésűnek, vagy rozskenyérnek látszó kenyér nagyon sokszor fehérlisztből malátával hamisított.

Van még két kritikus pont melyek talán mindennél fontosabbak:

  1. Az egyik a só, ami nélkül nincs emberi élet, bármit próbáljanak magyarázni erről. Fehérítik, csomómentessé vegyszerezik, tesznek bele kálisót is bőven. A kálium ugyan kell a szervezetnek, de túladagolva kifejezetten mérgezi.

    Igaz, lehet kapni tengeri sót, meg himalája sót, meg gyógyszergyári NaCl sót. Utóbbi nekem olyan kémiai képletnek tűnik. Előbbi kettő meg lehet kiváló, meg lehet a szép név mellett vegyszeres is. A legbiztosabb ha a zacskóra összetételként annyi van írva: Finomítatlan só. Már létezik olyan is, amit magadnak őrölhetsz.

  2. A másik a finomított cukor. Naná, hogy itt is a gazdagok. Mert a szegénynek csak melasz jutott. Amiben benne volt a cukorrépa, vagy a cukornád összes többi összetevője, amitől élettanilag összetett cukor maradt. Így a szegény ember kénytelen volt olyannal édesíteni, amitől a hasnyálmirigye is normálisan működött. És ő maga az Istennek se lett cukorbeteg...

    Túl ezen a finomított cukor igen sokoldalúan befolyásolta és befolyásolja világunkat. Az Ételirodalom menüpontban megtalálod a kapcsolódó könyvet. Meg fogsz döbbenni. Én is azt tettem, pedig ha belőlem akarna a cukoripar megélni már gyerekkoromban megszűnt volna.

Zsírok, olajok területen szokott még igen szép kavarodás lenni fejekben és gyomrokban. Milyen zsiradékot használj? Erre a kérdésre inkább úgy válaszolnék, milyet ne. Egyszerűbb és rövidebb a sor. Amit felejts el:

  • A margarin és a margarinszármazékok. Vegyi keveréket akkor sem eszünk, ha vajszerűnek, vagy szendvicskrémnek álcázza magát.

  • Melegen sajtolt olajok. Nagy hibájuk, hogy a melegen sajtolás során a természetes alapanyag műanyaggá alakul (akrilamid). Érdemes tudni: a hidegen sajtolt olajból is keveset használunk a főzéshez. A szükséges olajmennyiséget a kész ételhez érdemes tenni, annak eredeti formájában.

Sokan mondják kerülendőnek a hazánkban alap zsiradéknak számító disznózsírt. Én úgy gondolom, ezzel kapcsolatban a húsevésre vonatkozó szabályokat célszerű betartani. Nem elhanyagolható tény, hogy amíg az itt élők természetes étrenden tartott mangalica zsírját ették, a koleszterin betegség ismeretlen volt, az elhízás mértéke is jelentősen alacsonyabb.

Na most akkor itt állsz egy borzasztó nagy kérdéssel:

Ha nem eszel fehér kenyeret, margarint és margarinszármazékot., részben elhagyod a tejtermékeket, nem eszel felvágottakat, minimalizálod a zsírfogyasztást, mi a fenét fogsz reggelizni? Ráadásul azt honnan veszed?

Jó kérdés! Főleg, hogy reggelire a nyers gyümölcs se az igazi. Maradna a megszokottakból a tojás, nade magában?! És bolti változatban?

Pontosan a tojással is az a legnagyobb gond: a csirkéket táppal etetik, antibiotikumozzák. Ezek a vegyszerek a tojásba is bekerülnek, így azok szervezetébe is, akik ezt megeszik. Mikor a szomszédasszonyom megvett néhány olyan tyúkot, amire azt mondták a keltetőüzemben: már kitojták magukat, semmire se jók, döbbenetes időszak következett. Először meg kellett tanulniuk járni, kapirgálni, meg hasonlók. Ezt is túlélték.

Nála a tyúkok csak természetes ételt kaptak. Zöldet, búzát, kukoricát, ilyesmit. És elindult a szervezetükből kifelé a vegyi anyagok sora. Tojásaik hosszú heteken át lilák voltak. A héjuk és a sárgájuk egyaránt. Pont olyan színűek, mint amilyen anyámék frissen lakkozott parkettája lett, mikor feledékenységből padlósárgító került rá. Lehet, hogy a tyúkok olyanokat esznek? Sárgítót, hogy szebbnek látsszon a tojás? Amúgy köszönik, de jól vannak még mind. Végülis csak pár év telt el azóta. Ha jól emlékszem, 5 év.

Gondolj bele: egy tyúk, aki nem hosszú életű, már halálra volt ítélve és további 5 évet él. Ráadásul köszöni jól van még mindig. Tojást tojik még mindig. A kakassal is jóban van, kiscsibéket is kelt. Gyógyszert se szed. Nem kellett hozzá más, csak természetes étel. Megszűnt számára a minőségi éhezés.

Mit nem, mit mértékkel... mit igen?
  • Gyümölcsöket napközben bármikor, önálló étkezésként.
  • Gabonaféléket, melyek elég szűk köre ellenjavallt még gluténérzékenyek számára is.
  • Hüvelyeseket.
  • Zöldség és burgonyaféléket.
  • Gombákat.
  • Olajos magvakat, illetve ezek lisztjét.
A reggelizni vágyók számára a szendvicskrémektől a kásán át a könnyű süteményig, a salátáig bármi választható. Egy teljes kiőrlésű kenyérre kent fűszeres sütőtökkrém pont olyan kiváló megoldás télen, mint ugyanaz kenyér nélkül, valamilyen olajos mag, vagy mandulaliszt keveréssel.

Bátran elhiheted, ha ezt a keveset betartod, természetes testsúlyod, mozgékonyságod, erőnléted helyreáll. Nem fogok csodálkozni, ha szellemileg és érzelmileg is nyitottabbá válsz. Szeretteid fogják remekül érezni magukat újra felfedezett érzéseidtől.

Mit nevezünk igazán változatos étrendnek, mennyire drága ez?

Az étrend változatosságát mindenképp befolyásolja az évszak is. Nem ajánlatos eltérni a szezonális kínálattól a friss növényi alapanyagok esetében. Egyrészt azért, mert szezonjában minden növény tápértéke sokkal jobb, mint szezonon kívül, másrészt azért, mert a mesterséges környezetben termelt, vagy messziről szállított növény minden esetben sérül, felesleges mennyiségű vegyi anyagot tartalmaz.

Sokszor beleesünk abba a hibába, hogy megszokott boltokban, multiknál vásároljuk meg a megszokott alapanyagokat. Ha véletlenül ismeretlen növény kerül elénk, azonnal elutasítjuk. Pedig sokszor ősidők óta ismert és használt növényről van szó, nemegyszer trendek és divatirányzatok miatt használják egy növény idegen nevét.

Javaslom, menj ki valamelyik piacra. Nézz körül, mik vannak. Nézd meg azt is, kinek a kezén látszik, hogy maga termelte amit árul. Nyugodtan kérdezz rá, hogy az általad sose látott növény micsoda, hogyan szokta ő maga fogyasztani. Aztán vidd haza és kóstold meg először nyersen. Ha ízlik, nem muszáj mindig megfőzni.

Jó példa első találkozásom a csicsókával. Amiről kiderült, hogy nyersen a krumplira alig hasonlít, valahol a retek és a nagyon gyenge dió között van az íze. De ugyanúgy meglepetés volt a nyers szelídgesztenye. Olyan édes, hogy azóta se értem, minek cukrozzák a gesztenyemasszát.

Az idegen nevek érdekességét saját konyhámban fedeztem fel először. Mikor az egyik zacskóban oregano, a másikban szurokfű volt eredetileg. Aztán ezek elfoglaltak két felirat nélküli üveget. Igen ám, de melyikben mi van? - Volt a kérdés, nemsokára. Szagminta, kóstolás, hát akárhogy is, csak egyformának ítélem. Talán mert tényleg úgy is van.

Jól és kellő változatossággal akkor étkezünk, ha betartjuk az évszakok és napszakok változását, minden nap minél színesebben eszünk, emellett kombináljuk a nyers és a „főtt” ételeket egymással. Így az ételek látványa örömet is okoz, ami egészségünk szempontjából nem elhanyagolható. Ez legalább annyira fontos, mint szeretettel és örömmel készíteni az ételeket, bár ahogy mondani szokás: a kellő mennyiségű anyagot se árt beletenni.

Ezen a ponton szokott mindenki a fejéhez kapni: hiszen ez iszonyúan sokba kerül! Ennyiféle alapanyag, ráadásul legalább vegyszermentes termelésből... Ki bírja ezt?

Egészen biztos, hogy ez az étkezési mód semmivel nem kerül többe, mint a hazánkban már megszokottak. Jóllakás szempontból messze hatékonyabb a növényi, mint a húsalapú étkezés. Amikor már a szervezetből kitisztulnak a különféle méreganyagok és tökéletesedik a tápanyag hasznosítás, még kevesebb is elég lesz.

Észrevehetted, hogy nem került szóba a méregtelenítés az eddigiek során. Ennek fő oka, hogy ha a szervezeted méreganyag mentesen táplálod, a szerveid működése képes helyreállni, a méregtelenítéshez szükséges folyamatokat elvégezni. A folyamat során sokat segít a víz, a levesek és az újszülött kortól ideális italkülönlegesség, így ezek fogyasztását ne hanyagold el.

Nem emlegettem lúgosítást sem. Minden bizonnyal azért, mert a természetes étrend esetén ez a kérdés szimplán felesleges.

Hosszabb távú tervünk, hogy ne csak a főzni tudók és szeretők érhessék el az így készült ételeket, hanem fokozatosan az itt olvasható módszerek és oktatóink receptjei alapján készült ételekből induljon étel házhoz, vagy munkahelyre szállítás. Akár két, vagy három étkezést biztosítsunk az egész családnak.